2013. május 1., szerda

Ramóna és a mosolygós fejecske

A mai nap margójára... Május elsején reggel ismét ablakpucolással kezdtem a napot, de egy tüneményes kislány, Ramóna szebbé, és még mosolygósabbá tette a segítségével. A kedvessége, segítőkészsége olyan lelkesedést váltott ki belőle, hogy egy kis rögtönzött beszámolót küldtem az 1x1 szervezőinek. Gondoltam változtatás nélkül megosztom veletek. 

Íme, olvassátok!.


Kedves Szervezők!


Érdeklődéssel figyelem a verseny alakulását, a beérkező pályaműveket. Mindegyik nagyon jó ötlet, jópofa kivitelezés. Meglepett, de nagyon örültem neki, hogy az én pályázatom volt a legelső, ami beérkezett. Azóta alig 2 hét telt el, de az örökbefogadásom már többször is kihívások elé állított. Újtelepen tényleg van dolgom azzal, hogy a nevető fejecske vidám nappal ajándékozza meg a reggel munkába indulókat. 

Úgy gondoltam, küldök egy kis beszámoló a buszmegállóban lepucolt ablakkal kapcsolatban. :)

A mosolygós fejecskét és a pályázattal kapcsolatos infókat megosztottam a Soroksár-Újtelep Facebook oldalon, ahol nagyon sok megtekintése volt és annál is több, személyesen elmondott kedves megjegyzés, biztatás érkezett el hozzám. Többen lelkesedtek a pályázat célja és az én ötletemmel kapcsolatban, nekik is voltak ötleteik, de sajnos azóta sem ( miért is nem csodálkozom...; :D ) történ újabb ablak-pucolás. Ám a kép újragondolása annál inkább.

Április 26-án fedeztem fel, hogy egy hirdetési cetli és egy graffiti díszeleg az ablakon. 




Sebaj, vittem a pucolásnál alkalmazott körömlakk lemosót és a házi pálinkát, és leszedtem az ablakról. 3 nap múlva ismét ki volt díszítve a fejecském. 



Ma, május elsején reggel mentem ki lepucolni. Több ember állt a buszmegállóban, jöttek-mentek az emberek, és csak egy kislány jött egyre közelebb hozzám, majd meg is szólított. Beszélgetni kezdtünk, hogy mit csinálok, mivel pucolom az ablakot, egyszer csak kérte, hogy adjak neki is egy vattapamacsot, mert segít a munkában. És tényleg, amikor már nem érte el a firkát, akkor még lábujjhegyre állva is csiszatolta az üveget, amíg teljesen le nem pucolódott a ráfestett ákombákom.





További sok sikert kívánok a kezdeményezéshez, és kíváncsian várom a pályázat eredményhirdetését. 




Szép pihenős napot kívánok tavaszi üdvözlettel:Éva 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése